3. Fejezet

Trust in me

Bízz bennem, csak bennem. Csukd be a szemed és bízz bennem. Biztonságban és mélyen aludhatsz. Tudva, hogy én ott vagyok körülötted. 

A klub előtt hosszú sorok csigáztak, az emberek várták, hogy bemehessenek. Kézen fogva mentünk egyenesen a bejárathoz. Több elismerő pillantást kaptunk mind a ketten. A férfiak értem voltak oda, ezért te még szorosabban fogtad a kezemet. Mintha csak birtokolni akartál volna, nem akartad, hogy más nézzen engem. De te arról nem vettél tudomást, hogy a lányok milyen éhes tekintettel mértek végig téged. De nem foglalkoztam vele, nem akartam. Azt hittem csak engem szeretsz. Tévedtem. 

Beérve megcsapta az orromat a tömény izzadtság szag, mindenhol emberek voltak. A fények villogtak, hangos zene üvöltött. De te csak mentél előre, célirányosan. Senkivel és semmivel se törődve. A lépcsőn mentél fel, mikor hirtelen megtorpantál és elengedted a kezemet. Neki csapódtam a hátadnak és kérdőn néztem fel a többiekre. Nem értettem a hirtelen habozásodat. Melléd sétáltam és az arcodra lestem. Úgy néztél ki, mint aki szellemet látott. Arc izmaid megfeszültek, kezedet ökölbe szorítottad, a szemed pedig elsötétedett. Elnéztem rólad és a társaságunk felé néztem, kerestem valakit aki nem illik oda. De nem találtam, senki olyat. Tekintetem megállapodott Louison, ő is engem nézett. Aggódott, de nem értettem miért. Vak voltam, ő volt az egyetlen ember aki tudta a titkodat. Falazott neked, aznap este is. Én pedig nem vettem ebből semmit se észre. Meguntam, hogy csak egy helyben ácsorgunk ezért oda mentem hozzájuk. A fiúkat sorban megöleltem, a lányoknak meg adtam két-két puszit. Aztán az utolsó emberhez érve egy hatalmas mosolyt varázsoltam az arcomra. Szorosan a karjaimba húztam és örültem, hogy újra látom. Ezer éve nem láttam. Ő volt a legjobb barátnőm. 

- Hiányoztál - motyogtam a fülébe, ő pedig halkan felnevetett. Álszent liba volt, átvert és én szerettem, védtem. Pedig emlékszem amikor először megismertem őt és behoztam a társaságunkban, Harry volt az egyetlen aki azt mondta ne bízzak benne. Hallgatnom kellett volna rá. 

- Dylan, jó újra látni - lépett egyet hátra a szőke hajú lány és tetőtől talpig végig mért. Tudtad, hogy utálattal nézett végig rajtam? Gyűlölt engem, elmondása szerint nekem jobb volt az életem. Amit neki kellett volna élnie. Hihetetlen butának érzem magam azért, mert azt hittem ez az ember tényleg szeret és a barátom. De nem, mindvégig az ellenségem volt. 

- Perrie - biccentettél egyet felé, neki pedig még nagyobb lett a mosolya. Átakart ölelni, de te hátra léptél. Nem értettem a reakciódat. De most már tudom, csak attól rettegtél, hogy lebuktat. Nem akartál előttem a közelében lenni. Mert félő volt, hogy akkor megmutatod azt, hogy mit érzel iránta. Sokat gondolkoztam ezen és rájöttem, hogy ha csak szex lett volna talán jobban eltudtam volna fogadni ezt az egészet. De te szeretted őt, sőt talán még ma is szereted. Én csak a fölösleges harmadik voltam. Ez pedig fáj, Zayn. Örökre fájni fog.

Órák óta lehettünk már ott, de nagyon keveset láttalak az este folyamán. Állandóan eltűntél, én pedig nem vettem észre a nyilvánvalót. Ott ültem, vagy táncoltam valakivel. Az este nagy részét Harryvel töltöttem, aki mindig is fontos szerepet töltött be az életembe. Rájöttem, hogy ő volt az egyetlen aki tényleg azt nézte, hogy nekem mi a jó. Pedig te voltál a szerelmem nem ő, de ő mellettem volt. Még a mai napig mellettem van, csak szólnom kell neki ha baj van. Támogatott engem, pedig ez nem Harry feladata volt. Hanem a tiéd.
- Hé, táncolunk? - ült le mellém Harry, én pedig nagyot sóhajtva fogadtam el a felém nyújtott kezét. Lesétáltunk a táncparkettre, óvatosan csípőmre tette a kezét, én pedig felnéztem rá és elmosolyodtam.
- Nem láttad, igaz? - kérdeztem tőle, nem kiabáltam, de olyan közel voltunk egymáshoz, hogy mégis hallotta. Egy kívül álló azt láthatta volna, hogy két szerelmes vagyunk. De ez nem volt igaz, csak barátok voltunk. De ilyenkor is ő volt az aki jobb kedvre akart deríteni, amíg te a cafkáddal voltál.
- Nyugodj meg, biztos Louissal vannak valahol - rántotta meg a vállát, őszintének tűnt, mert őt nem avattad be a játékodba. Tudtad, hogy ő elárulta volna nekem és nem nézné végig ezt az egészet. Próbáltam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy nem láttalak egész este. De nem tudtam. Képtelen voltam. Bocsánatkérő mosollyal néztem rá és léptem ki a karjaiból. A mosdó felé vettem az irányt de ott ismerős hangfoszlányok jutottak el a tudatomig így megálltam és azon a napon már másodjára hallgatóztam.
- Nem akarom ezt folytatni - hallottam meg a te hangodat. Dühös voltál és csalódott.
- Ha ezt befejezzük elmondom neki és akkor elveszíted. Örökre - fenyegető női hang ütötte meg a fülemet, Perrie volt az. Gyanús volt ez az egész szituáció.
- Mindketten hagyjátok abba, nem vagyunk egyedül - bökött felém Louis bennem pedig a vér is megfagyott. Perrie a győztesek mosolyával bámult rám, te pedig riadt voltál. Féltél, de nem tudtam miért.
- Nem hallottam semmit - tettem fel védekezően a kezemet. Mert megijedtem a hirtelen jött figyelemtől. Kifújtad a benntartott levegőt és közelebb sétáltál hozzám, egy lágy csókot leheltél ajkaimra. Louis kifejezéstelen arccal meredt ránk, barátnőm arcáról pedig lefagyott a mosoly és bosszúsan méregette párosunkat. Nem értettem semmit ebből a fura helyzetből. Csak annyit, hogy valamit titkoltok előlem. De nem jöttem rá mégis mit. Ez pedig dühített.