8. Fejezet

Intution 

Felemeltem a fejem ezért már nincsenek rossz napjaim. Elhatároztam, hogy a legjobb leszek, amennyire csak tudok. Pozitívnak kell maradnom, figyelmen kívül hagyom a negatívumokat.

Igaz, hogy Harry akkor még csak sejtette, hogy mi történik a hátam mögött. De kétségbe estem és elkezdtem gondolkozni. Minél többet agyaltam, annál jobban beláttam, hogy talán igaza van. Tényleg megcsalsz. Nem akartam haza menni, hozzád. Ott akartam maradni göndör barátommal, aki biztonságot nyújtott számomra. Menedéket.
Ott ültünk a kanapén és én szorosan ölelésébe bújtam. Úgy szorított magához mintha az élete múlna rajta. Szeretett engem, Zayn. Még mielőtt félre érted, semmi romantikus kapcsolatra nem kell gondolnod. Egyszerűen csak barátok voltunk, mégis jobban megbecsüld engem, mint te valaha. Ez pedig rettenetes. Lehet jobban jártam volna, ha ő csábít el és nem te.
- Hercegnő - suttogta halkan, én pedig remegni kezdtem. Te is így hívtál, ez a név rám ragadt az idő során. - Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Én itt leszek veled, mindig. Ígérem.
- De... Harry - zokogtam és még jobban vállába fúrtam az arcomat, olyan voltam mint egy hisztis lány. De nem hisztiztem, egyszerűen csak fájt.
- Megvédelek. Dylan kifogjuk deríteni az igazságot. De hidd el, ha igaz akkor én kinyírom őt - morogta idegesen. Felnéztem a csillogó zöld szemekbe és óvatosan elmosolyodtam. Fontos volt számomra. Ő az egyetlen ember aki még mindig mellettem van, akit közel engedek magamhoz. Miután szakítottunk mindenkit elmartam magam mellől. Csak ő és anya maradt számomra. A válogatásra is ők kísértek el, de ezt gondolom te is tudod.
Most itt ülök veled szembe, a múltról mesélek és könnyek égetik a szememet. De erős vagyok, nem adom meg azt az örömöt neked, hogy sírni láss. Soha többé.
- Haza viszel? - kérdeztem miután megnyugodtam, az arcom még piros volt és a szemeim is feldagadtak. Látszott, hogy sírtam. De bíztam benne, hogy még nem vagy otthon, hogy a szeretőddel hetyegsz.
- Persze - mosolygott szélesen. Ettől pedig nekem is jobb kedvem lett. Tartotta bennem a lelket mindvégig.
- Holnap átjövök, délelőtt pedig átkutatom a cuccait - soroltam neki a terveimet. Megijedtem, hogy elveszítelek. Ezért elhatároztam, hogy nyomozni fogok utánad. Kiakartam deríteni az igazságot. Úgy gondolom jogom volt hozzá, hogy megtudjam. De nem így kellett volna. Tőled kellett volna hallanom. Sokkal tisztességesebb lett volna, nem gondolod?

Miután Harry kitett a házunk előtt, szomorúan néztem végig rajta. Egykor ez volt az otthonom, a mentsváram. Akkor pedig félve lépkedtem a bejárat felé. Rettegtem, noha tudtam, hogy oda nem viszed a szeretődet. Mégis ijesztő volt számomra ez az egész.
Mikor beléptem az ajtón, téged pillantottalak meg ahogyan a kanapén ülve bele mélyedsz a telefonodba. Felnéztél és találkozott a tekintetünk. Mosolyogtál, nekem pedig hevesen kezdett verni a szívem. Hatással voltál rám. Próbáltam úgy tenni, mintha nem tudnék semmit. De baromi nehéz volt, tettetni azt, hogy még mindig bízom benned. Pocsék érzés volt.
Közelebb mentem és egy gyors csókot leheltem ajkaidra, menekülni akartam a hálószoba sötét csendjébe. Gondolkoznom kellett, de te nem hagytad lerántottál magad mellé és erőszakosabb csókot adtál. Élveztem, a vágy elfogott irántad. De nem akartam én is a játékszered lenni. Bántott a tudat, hogy nem én lehetek az egyetlen nő az életedben.
- Milyen napod volt? - kérdezted kedvesen, végig simítottál az arcomon és egy puszit nyomtál a homlokomra. Láttam a szemedben, hogy törődsz velem. Még mindig szerettél. Észre vettem a tekintetedből.
- Unalmas - legyintettem. Nem gondoltam, hogy fontos megemlítenem azt, hogy kivel voltam. Nem volt hozzá közöd. - Fura, hogy ilyen korán itthon vagy - jegyeztem meg és az órára néztem. Alig múlt tíz óra. Akkoriban mindig éjfél körül értél haza. Meghökkentett, hogy már velem vagy.
- Siettem haza hozzád - mosolyogtál rám. Ott ültünk össze bújva a kanapén, te pedig a hajammal játszottál. Kívülről úgy tűnt, hogy minden rendben van. Boldognak és szerelmesnek látszottunk. Álompárnak. De ez korántsem volt igaz.
- Mikor végeztetek? - érdeklődtem, tudni akartam, hogy mi lesz a válaszod.
- Olyan kilenc körül - bólintottál. Tudtam, hogy hazudsz. Hiszen az egész délutánt Harryvel töltöttem. A szemembe hazudtál, pedig nem is sejtetted, hogy ezzel még jobban felkeltetted a gyanúmat. Nem tudtam mit válaszolni neked, elakartam futni. Kitépni magam az ölelő karjaidból. De nem tudtam megtenni, túlságosan jó volt veled lenni Tudod rájöttem arra, hogy harcoltam volna érted, ha hagysz esélyt. De nem tetted. Már rég tudtad kit akarsz. Egyszerűen csak nem voltál képes a szemembe nézni és megmondani, hogy vége. Féltél, féltél attól, hogy megbántasz.
Tisztában vagyok azzal, hogy fontos voltam neked, az érzelmeid igazak voltak. Nem ezzel volt a gond. Azzal, hogy így lett vége a kapcsolatunknak. Így nem a szép dolgok maradtak meg bennem, hanem az, hogy tönkre tettél érzelmileg. Sivár lett lelkem miattad. Örökre.